Ónod község honlapja - ÁlomÉpítők Ónodon 2010.
Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználó név
Jelszó *
Emléklezz rám

Archívum

ÁlomÉpítők Ónodon 2010.

A Viasat3 Álomépítők című műsora segített egy árvízkárosult ónodi családon.

A szerencsétlen sorsú család háza a Sajó folyó árterében épült (mint ahogy az egész település) és a 2010 júniusi árvíz gyakorlatilag elvitte. Viktória és Attila még csak 30-as éveik közepén járnak, de már több mint húsz éve vannak együtt. Mindketten nehéz anyagi körülmények között nőttek fel, és nem is házasodtak össze, mert arra nem jutott pénz.

Az 5 éve hitelre vett öreg vályogházukat a falu gátnak használta, így védve a falu többi lakóját az árvíz elől. A házat nem lehetett már felújítani. 

Ekkor lépett akcióba a Viasat3 csapata, akik vadonatúj házat építettek nekik, méghozzá árvíztől védett területen. A legnagyobb meglepetést mégis az anyakönyvvezető okozta, aki megjelent a helyszínen, hogy megpecsételje a sok hányattatást átélt, szeretetteli szövetséget a szülők között. Az igen kimondásakor már az egész stáb zokogott.